A Kéer, egy ókori, erőszakos halálistennő, testvéreivel együtt Árész háborús kíséretének tagja, jellemzője, hogy az elesett katonák vérén él, és ő veti a lelküket az alvilágba. Alacsonyrendű istennő, akit a többi isten általában megvet, nővéreivel nem is érzik jól magukat, csak Árész közelében.
Jellemzője még, hogy a furcsa háttértörténet ellenére, ő az egyik meghatározó karaktere Az Olimposz legyőzése trilógiának. Mivel az egész sorozat az időutazásra épül, amiben mai fiatalok utaznak vissza az ókori Görögországba, szükségük volt egy segítőre, aki eligazítja őket a múltban, és íróként a Kéert jelöltem ki erre a feladatra.
Ki gondolta volna, hogy az istennők makacsok, és a Kéer önálló életet kezd élni?
Mindig is piszkálta a fantáziámat Árész háborús kísérete, így adta magát, hogy onnan válasszak segítőtársat a főszereplőimnek, és mivel a Kéerekről keveset beszél a mitológia, a lehetőség is megvolt, hogy én töltsem fel tartalommal a karakterét.
Így lett belőle egy renegát istennő, aki megunta a háborúskodást Árész oldalán, szökni próbál előle, és csak érdekből segít Marcellnek, Eriknek és Adriának. A karakter pont az ellentétek miatt passzolt a fiatal főszereplőkhöz. Míg ő istennő, halandóknak kell segítenie, ő többezer éves, a pártfogoltjai még alig éltek, ők békés 21. századi iskolások, míg a Kéer egy vérengző szörnyeteg. Az író ilyenkor tudja, hogy ezek az ellentétek számtalan érdekes helyzetet szülhetnek majd, azt viszont nem sejti, hogy meddig fajulnak, és kinek mit jelentenek majd.
A jövő harcosai könyvbemutatóján tűnt fel, hogy furcsa szeretettel övezik a halálistennőt. Az első olvasók kedvelték a szarkasztikus, ironikus humorát, és hogy az erőszakossága keveredik valamiféle bájjal, főleg, ha a modern kor vívmányaira kell rácsodálkoznia.
Azt ezt követő olvasói visszajelzések újfent sokat áradoztak a Kéerről, többen is őt emelték ki kedvenc karakterüknek, és kérték, hogy a későbbi részekben még többet szerepeljen. Adta magát, hogy a Kéer felé irányuló lelkesedést érdemes meglovagolni, és ha már az olvasók a humorát kedvelik, akkor ezt érdemes szintén humoros formában tenni.
Ezért születtek a rövid Kéer képregények, az Egy ókori halálistennő modern napjai. Ezekben a mini képregényekben általában az adja a konfliktust, hogy a Kéer ókori halálistennőként szembekerül valami modern dologgal. Az én ötletelésem is ebből indul ki, keresem az ilyen dolgokat, és megpróbálom kitalálni, hogy hogyan reagálna rájuk.
Ezek a történetek ugyan nem képezik Az Olimposz legyőzése trilógia kánonjának részét (erről itt olvasható bővebben), az olvasók mégis jól fogadták, és szívesen látták a Kéert ebben a szerepkörben is.
Miután a Kéer-szeretet a második kötet, A feledés folyója megjelenése után sem csökkent, úgy gondoltam itt az ideje, hogy ne csak alternatív módon szerepeljen többet, hanem a tényleges karaktere kapjon nagyobb figyelmet, ezért dolgozni kezdtem egy előzménytörténeten, amiben maximálisan övé a főszerep.
Ez lett az Árész szolgája című novella, amiből kiderül, mi indította el a Kéerben a változás szelét, és mi vezetett odáig, hogy abba a helyzetbe kerüljön, amiben A jövő harcosai elején találjuk.
Egy évvel a novella megjelenése után megírtam az Istenek és imák címet viselő második előzménytörténetet, amit szintén a Kéerről szól, továbbszőve azokat a múltbéli eseményeket, amik változásra sarkalták.
Az általam csak Kéer-trilógiának nevezett történetfolyam végül a Második álom című novellával ért véget.